Elragadtak az elmúlt hetek történései, sok-sok szülinap barátoknál, ismerősöknél és bár még nincs vége a tortázásnak 😉 most egy picit ültetgessünk (amíg az idő engedi) és öltöztessük őszbe az otthonunkat kívül-belül. A dekorálás a másik nagy szenvedélyem a sütés mellett 🙂 ahol a kreativitás végtelen teret kap, no és az elkövetkező hónapok bőven adnak erre alkalmat. Gyere ismerd meg ezt az oldalamat is és bízom benne, hogy tudok egy-két jó ötlettel szolgálni.
Már régóta kokettáltam ezzel a helyes kis fűszernövény tartóval és pár hete rám kacsintott. Épp szemételviteli nap volt, mikor pár házzal odébb a kuka mellett megpillantottam árván, kicsit csorbán, elhagyatottan. Azonnal egymásba szerettünk és már alig vártam a napot, hogy életének új értelmet adjak 🙂
Az eszközöket, földet, trágyát és a növényeket előkészítettem.
- A fűszertartót egyharmad részig feltöltöttem virágfölddel.
- Mivel a bejárat elé, a szabadba szántam, ezért örökzöld és téltűrő növényeket választottam: a fehér és magenta színű Csarab virágai a tél beáltával ugyan elszáradnak, de színüket megtartják és a növényen maradnak.
- A Párna cserje ezüstös színe, a hófödte tájat idézi…
- A cserépből kiemelt földlabdát fellazítottam, a jobb begyökeresedés véget.
- Virághagymákat is dugtam két “erkélybe”. A Fürtös gyöngyike és a Krókusz elsők között virágzik a tél leköszöntével.
- Kevés szarvasmarha trágyát is kevertem a földhöz.
- Az Arizóniai ciprus igazi szoliter, így a fő helyre került.
- A perem alattig feltöltöttem földdel
- Nagyon ügyeltem, hogy a belső részek is ki legyenek töltve földdel, különben a víztől szétfagyhat.
Végezetül meglocsoltam és a tetejét mulcsoltam fakéreggel.
A folytatásban kicsit “tökölünk” és dekorálunk ennek jegyében.
A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.