Gyerekkorom idézve, a sok lampion, tündér, királyfi és a nagy színkavalkád…, ami a farsangról eszembe jut… és igen, a jelmezeknek is hamarosan neki kell ugrani, de előtte adok egy-két ötletet, amivel érdemes még készülni és a gyerekek is díjazni fogják. Ami biztos nem hiányozhat az álarcos mulatságból az a sok finomság 🙂
Pinata torta készítése
Jól illik a farsangi kavalkádba, bár most egy ifjú hölgy születésnapjára készült és a siker nem maradt el 🙂
Mi is az a Pinata? (ejtsd pinyáta) Ez egy olyan játék, aminek a belsejében cukorka, nyalóka, csoki … és sok sok finomság van. Egy feldíszített és fellógatott papírmasé figurát töltünk meg ajándékkal, majd ezt kell egy bottal eltalálni.
Ilyet is készítünk majd, de most a tortánkba rejtünk csokigolyót, ami annak felvágásnál igen nagy meglepetés lesz a gyerekeknek 🙂 Lássunk hozzá 🙂 A piskótát és a krémet, célszerű akár egy nappal korábban elkészíteni, de mindenképpen 3-4 órával, hogy jól tudjunk velük dolgozni.
Két 6 tojásos kakaós piskótát sütünk, 20cm-es tortaformában. Amikor kihűltek, 3-3 lapra vágjuk fel és egymásra helyezzük őket (1.) úgy, hogy alul és felül, a piskóták alsó lapjai legyenek (így simább a felület a torta burkolásához). A záró lapot félre tesszük és mind az 5 piskóta közepét kivágjuk, egy kb.5-6cm-es kerek kiszúróval (2.). Fontos, hogy fentről lefelé haladjunk egyesével, a széleket egymásra igazítva. Egy 20 cm-es tortakartont kicsit megkenünk a csoki krémünkkel (3.), így biztos nem mozdulnak el a torta lapok, majd rétegezve, piskóta krém váltakozásával az 5 kivágott réteg (4-5.). A közepét feltöltjük a színes csokigolyóval (6.), kb. 400-500g belefér (itt különösen számíthatunk a gyerekek segítségére, én azért több “tölteléket” vettem ;-)), majd a zárólapot is felhelyezzük. Végezetül burkoljuk krémmel és tetszés szerint díszítjük. Én fondanttal fedtem be.
Csinálhatjuk világos piskótával és krémmel is, vagy akár szivárvány színű piskótával és csokidrazséval, felnőtteknek, rumos vagy kávés golyóval,… , csak a fantáziánk szabhat határt, de a meglepetés, biztos nem marad el 🙂
A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.