Igazán jó párosítás egy tortához 🙂 Ennyi információm volt, hogy ízben és virágban ezek állnak első helyen barátnőm édesanyjánál. Gyere velem, nézd meg én mit hoztam ki belőle, amit szívből tudok ajánlani:
Az alapot 6 tojásos sima piskóta adja, 26cm-es tortakarikában sütve, melyet 3 részbe vágtam és csoki ganche krémmel töltöttem, majd vajkrémmel (1:1 vaj és porcukor habosra) kentem át kívülről vékonyan.
Tipp: Erre akkor van szükség, ha fondanttal vagy marcipánnal fedjük be a tortát, egyrészt, hogy szép egyenletes felületet kapjunk, másrészt, egyfajta „védő réteget” képezzen, hogy a tejalapú töltelék ne oldja fel a cukrot a marcipánból, fondantból (ekkor válik fényessé, rosszabb esetben folyóssá), harmadrészt – én ezért használtam – ha világos burkolat kerül a tortára, átütne a csokoládé szín.
Miután a tortát lehűtöttem mindkét művelet után, beburkoltam világos fondanttal. Ezután díszítettem:
- Minden esetben tervezzük meg a tortát (fontos, hogy kinek készül, van-e konkrét kívánsága, gyermek vagy felnőtt – ugyanaz a téma másként jelenik meg,…)
- A tortára kerülő díszítést már egy-két nappal korábban is elkészíthetjük (marcipán, fondant), ezzel időt nyerünk és van lehetőségünk a „kísérletezésre” (levendulát most készítettem először J )
- …
Először a szilikonformából kinyomott csipkét helyeztem a torta aljára körben. A levendula virágokat minél élethűbben szerettem volna megmintázni, ezért szedtem pár szálat, valamint képek segítségével fogtam munkához. A virág fejekhez és a levelekhez két féle lila és zöld árnyalatot használtam, majd ezekből szivárványosra gyúrtam (éppen összedolgoztam, csak csíkosra) a színeket (ételfestékkel színeztem a fondant). A kinyújtott fondantból (kb.2mm vastag) virágokat szúrtam ki, majd azokat ketté hajtva csigavonalban a drótra tekerve alakítottam ki a virágfejeket és félretettem száradni. A leveleket kézzel vágtam, ereztem, majd sodortam a virágok drótjához és helyeztem és szúrtam a tortába…
A felirathoz a mélylila színt is ételfestékből kevertem, alkohol (kis vodka) hozzáadásával, majd ecsettel vittem fel 🙂
Az aprólékos díszítést nem ajánlom első munkának, kisebb mintával érdemes kezdenünk, hogy legyen sikerélményünk és lépésről-lépésre haladva mindig újabbat megpróbálni. Ez a levendulás torta kézügyességet, türelmet és persze több időt igényel, de hidd el megéri a fáradságot 🙂
A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.