Levendula és csokoládé

Levendula_torta2

Igazán jó párosítás egy tortához 🙂  Ennyi információm volt, hogy ízben és virágban ezek állnak első helyen barátnőm édesanyjánál.  Gyere velem, nézd meg én mit hoztam ki belőle, amit szívből tudok ajánlani:

Az alapot 6 tojásos sima piskóta adja, 26cm-es tortakarikában sütve, melyet 3 részbe vágtam és csoki ganche krémmel töltöttem, majd vajkrémmel (1:1 vaj és porcukor habosra) kentem át kívülről vékonyan.

Tipp: Erre akkor van szükség, ha fondanttal vagy marcipánnal fedjük be a tortát, egyrészt, hogy szép egyenletes felületet kapjunk, másrészt, egyfajta „védő réteget” képezzen, hogy a tejalapú töltelék ne oldja fel a cukrot a marcipánból, fondantból (ekkor válik fényessé, rosszabb esetben folyóssá), harmadrészt – én ezért használtam – ha világos burkolat kerül a tortára, átütne a csokoládé szín.

Miután a tortát lehűtöttem mindkét művelet után, beburkoltam világos fondanttal. Ezután díszítettem:

  1. Minden esetben tervezzük meg a tortát (fontos, hogy kinek készül, van-e konkrét kívánsága, gyermek vagy felnőtt – ugyanaz a téma másként jelenik meg,…)
  2. A tortára kerülő díszítést már egy-két nappal korábban is elkészíthetjük (marcipán, fondant), ezzel időt nyerünk és van lehetőségünk a „kísérletezésre” (levendulát most készítettem először J )

Levendula_torta1

Először a szilikonformából kinyomott csipkét helyeztem a torta aljára körben. A levendula virágokat minél élethűbben szerettem volna megmintázni, ezért szedtem pár szálat, valamint képek segítségével fogtam munkához. A virág fejekhez és a levelekhez két féle lila és zöld árnyalatot használtam, majd ezekből szivárványosra gyúrtam (éppen összedolgoztam, csak csíkosra) a színeket (ételfestékkel színeztem a fondant). A kinyújtott fondantból (kb.2mm vastag) virágokat szúrtam ki, majd azokat ketté hajtva csigavonalban a drótra tekerve alakítottam ki a virágfejeket és félretettem száradni. A leveleket kézzel vágtam, ereztem, majd sodortam a virágok drótjához és helyeztem és szúrtam a tortába…

A felirathoz a mélylila színt is ételfestékből kevertem, alkohol (kis vodka) hozzáadásával, majd ecsettel vittem fel 🙂

Az aprólékos díszítést nem ajánlom első munkának, kisebb mintával érdemes kezdenünk, hogy legyen sikerélményünk és lépésről-lépésre haladva mindig újabbat megpróbálni. Ez a levendulás torta kézügyességet, türelmet és persze több időt igényel, de hidd el megéri a fáradságot 🙂

Levendula_torta

A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.

 

Kategória: Egyéb, recept, torta | Címke: , , , , , | Levendula és csokoládé bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Farsangi szalagos fánk

Fánk3…lehet kerek, mogyorós, lyukas, …, neeem, nem Gombóc Artúr csokiimádatáról beszélek, hanem a farsangi fánkról, amit tölthetünk lekvárral vagy vaníliával, márthatjuk csokiba, … szórhatunk rá cukorgyöngyöt, ….a lényeg a pille könnyű tészta, egy tökéletes recept, én évek óta így készítem és a gyerekek is szívesen segédkeznek (és nem csak a tészta lopkodásban 🙂 )

Farsangi szalagos fánk:

  • 50 dkg liszt

  • 5 dkg porcukor

  • 5 dkg margarin

  • 3 tojássárgája

  • csipet só

  • 2,5 dkg élesztő

  • 3 dl tej Fánk1a

A lisztet átszitáltam és beletetten a tojássárgáját, sót, a felfuttatott élesztőt (langyos tejbe a cukor, majd az élesztő). Összedolgoztam és a végén hozzáadtam a felolvasztott margarint, majd szép fényesre dagasztottam, ha kell még pici liszt, ez annak minőségétől függ (1). Meleg helyen minimum egy órát kelesztjük(2). Majd visszadagasztjuk és újra kelesztjük.
Kinyújtjuk ujjnyi vastagra (3), kiszaggatjuk (4) és letakarva ismét megkelesztjük (5). Forró olajban megsütjük. Az első felét fedő alatt sütöm, mert így tapasztaltam, hogy jó 🙂 Még forrón meghintem porcukorral vagy hagyom hűlni és csokiba mártom, a gyerekek pedig szívesen szórnak rá cukor gyöngyöt, de van, hogy csokival, lekvárral töltjük, amit a kis család megszavaz 🙂

Fánk2A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.

Kategória: Farsang, Gyerekekkel, Lépésről-lépésre, recept | Címke: , , , , , | Farsangi szalagos fánk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Itt a farsang áll a bál…

Gyerekkorom idézve, a sok lampion, tündér, királyfi és a nagy színkavalkád…, ami a farsangról eszembe jut… és igen, a jelmezeknek is hamarosan neki kell ugrani, de előtte adok egy-két ötletet, amivel érdemes még készülni és a gyerekek is díjazni fogják.                     Ami biztos nem hiányozhat az álarcos mulatságból az a sok finomság 🙂

Pinata torta készítése

Pinata_cake3Jól illik a farsangi kavalkádba, bár most egy ifjú hölgy születésnapjára készült és a siker nem maradt el 🙂

Mi is az a Pinata? (ejtsd pinyáta) Ez egy olyan játék, aminek a belsejében cukorka, nyalóka, csoki … és sok sok finomság van. Egy feldíszített és fellógatott papírmasé figurát töltünk meg ajándékkal, majd ezt kell egy bottal eltalálni.

Ilyet is készítünk majd, de most a tortánkba rejtünk csokigolyót, ami annak felvágásnál igen nagy meglepetés lesz a gyerekeknek 🙂 Lássunk hozzá 🙂 A piskótát és a krémet, célszerű akár egy nappal korábban elkészíteni, de mindenképpen 3-4 órával, hogy jól tudjunk velük dolgozni.

Pinata_cake_foto1-001

Két 6 tojásos kakaós piskótát sütünk, 20cm-es tortaformában. Amikor kihűltek, 3-3 lapra vágjuk fel és egymásra helyezzük őket (1.) úgy, hogy alul és felül, a piskóták alsó lapjai legyenek (így simább a felület a torta burkolásához). A záró lapot félre tesszük és mind az 5 piskóta közepét kivágjuk, egy kb.5-6cm-es kerek kiszúróval (2.). Fontos, hogy fentről lefelé haladjunk egyesével, a széleket egymásra igazítva. Egy 20 cm-es tortakartont kicsit megkenünk a csoki krémünkkel (3.), így biztos nem mozdulnak el a torta lapok, majd rétegezve, piskóta krém váltakozásával az 5 kivágott réteg (4-5.). A közepét feltöltjük a színes csokigolyóval (6.), kb. 400-500g belefér (itt különösen számíthatunk a gyerekek segítségére, én azért több “tölteléket” vettem ;-)), majd a zárólapot is felhelyezzük. Végezetül burkoljuk krémmel és tetszés szerint díszítjük. Én fondanttal fedtem be.

Pinata_cake_foto3

Csinálhatjuk világos piskótával és krémmel is, vagy akár szivárvány színű piskótával és csokidrazséval, felnőtteknek, rumos vagy kávés golyóval,… , csak a fantáziánk szabhat határt, de a meglepetés, biztos nem marad el 🙂

Pinata_cake_foto2

A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.

Kategória: Egyéb, Lépésről-lépésre, torta | Címke: , , , , , , | Itt a farsang áll a bál… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

BUÉK!

BUÉK MaraVilága

Kategória: Egyéb | BUÉK! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Boldog Karácsonyt!

mvkaracsony2016

Kategória: Karácsony, Ünnep | Címke: | Boldog Karácsonyt! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Karácsonyi manó és grincsfa készítés

karacsony

Gyorsan bevethető kedves kis ajándék is lehet, de a gyerekek is szívesen készítik és nagy kedvenc lesz 😉

Karácsonyi manó
karimano
Szükséged lesz:

régi pulóver, sál – egyszínű és csíkos

olló

befőttes gumi

rizs vagy bab, fahéj, szegfűszeg, ánizs

harisnya vagy rugalmas anyag

vatta vagy más puha töltő anyag

szőrme, műszőrme (én egy kis irha mellényből használtam, még sok manó lesz 🙂

kis harang

forró ragasztó pisztoly

Fogjunk hozzá az ajándék (vagy saját 🙂 manónk elkészítéséhez, ha lábak nélkül szeretnénk, akkor a 2. pontot kövessük, ha lábakkal, akkor a 2/a,b,c pont lesz az irányadó, a többi lépés változatlan.karimano2

  1. Kezdjük azzal, hogy levágunk az egyszínű pulóver ujja aljából egy kb. 20cm-es darabot.

  2. Kifordítjuk és egy befőttes gumival a szélesebb oldalán elkötjük. (A 2/a,b,c pontok lent olvashatóak)

  3. Visszafordítjuk a színoldalára és feltöltjük rizzsel (kb. 30dkg) ízlés szerint mehet még bele fahéj, szegfűszeg

  4. Lezárjuk egy másik gumival.

  5. Vágunk a szőrből egy háromszöget, vízszintes fele kb. 8-10cm hosszú.

  6. Tegyél egy kis vatta vagy más töltő anyag golyót a harisnya belsejébe az orrnak, kb. 4cm (így készülnek a lábak is, kb. 2cm) és kösd szorosra egy befőttes gumival, a felesleget vágd le.

  7. Forró ragasztó pisztollyal helyezd fel a szakállt és az orrot a helyére, mint a képen.

  8. Vágjál a csíkos pulóverből egy nagy, hosszú háromszöget a sapkához, az enyém kb. 30cm hosszú volt.

  9. Ez a lépés kihagyható. Vegyél egy 34cm hosszú drótot (virágdrót) és a két végét 2-2cm-en hajtsd vissza

  10. Behajtjuk és összeragasztjuk a sapkát, majd felhajtjuk az alját is és ide befogjuk a drót végét.

  11. A sapka végére felvarrjuk a kis harangot úgy, hogy a drót visszahajtott felén is áthurkolva rögzítjük, majd belsejét még kicsit kibéleljük. Végül felragasztjuk a sapkát is – kicsi „haj is kerülhet rá, de kihagyható.

    karimano1

2/a A lábához a csíkos anyagból levágunk 2db, egyenként 15cmx6cm-es darabot, utána elkészítjük a lábfejeket a 6-os pont szerint, majd ragsztópisztollyal rögzítsük az anyagot a hosszanti részen, annak szélét behajtva. 

2/b/c Az elkészült lábakat a kép alapján a kifordított ujj széléhez helyezzük, majd a gumival rögzítjük.

karimano3

Ez a kedves kis manó személyessé tehet egy vásárlási utalványt is ;-), de ha egy finom egészséges kávéval társítjuk 😉 akkor a legtöbbet adjuk, szeretet és egészséget a kis karácsonyi ajándékunkban.

karacsonymano1

A Grincsfa készítését is megmutatom, hátha van kedvetek, lopott kis időtök vagy a fenyőfáról egy két lehullott ág…

Szükséged lesz:

kaspó – az enyémnek kb. 10-15 cm átmérőjű a teteje

oázis – vizes, de a szárazban is hetekig eláll

zanót, fenyő, tuja

drót – lehetőleg tekercselt

fogó, kés

kis díszek, termések, szalag,…

forró ragasztó pisztoly

(választható: kötött anyag – én ezzel borítottam a műanyag cserepet)

2. Kezdjük azzal, hogy a kaspónk méretére levágjuk az oázist késsel, hogy a színéig legyen, majd beáztatjuk vízbe, hogy telítődjön.

3-4. A zanótot körben beszúrjuk, lásd a képen.

5. Örökzöldet: tuját, fenyőt is szúrhatunk a külső felére.

grincsfa1

6-8. Tekercselt dróttal, az aljáttól kezdve, felfelé haladva, szorosan körbe tekerjük.

grincsfa2

9-11. A drót segítségével a végét a kívánt formára hajlítjuk, végül díszítjük ízlés szerint: szalaggal, termésekkel, üveggömbökkel,… melyeket ragasztó pisztollyal rögzítünk.

grincsfa3

A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.

Kategória: Egyéb, Gyerekekkel, Karácsony, Lépésről-lépésre, Ünnep | Címke: , , , , , | Karácsonyi manó és grincsfa készítés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Karácsonyi klasszikus sütik

Linzer – isler – bejgli – pozsonyi kifli – vaniliás diós kifli – csacsifül – mézeskalács – néró…, nálunk ezek a sütik a karácsony elmaradhatatlan finomságai és a sor persze még nem teljes 😉 , de vegyük sorra a recepteket, hátha kedvet kaptok a sütögetéshez. 

Linzer –Isler

linzer_isler1

Évek óta készítem ezt a linzert és islert, amire anno Andi konyhájában akadtam, sok más finomsággal együtt. Igazán könnyen elkészíthető, nagyon mutatós és soha nem kell aggódnom, hogy megromlik 🙂

Hozzávalók:

60 dkg liszt

linzer_isler20 dkg porcukor

40 dkg margarint

1,5 zacskó sütőpor

2 zacskó vaníliás cukor

2 db tojássárgája

reszelt citromhéj

A hozzávalókból linzertésztát gyúrunk, 3 – 4 mm vastagságúra nyújtjuk és kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk, az ünnepre való tekintettel mi szoktunk csillag, gomba… formákat is. Sütőpapíros tepsire helyezzük és 180 fokon pár perc alatt megsütjük. A linzerhez a “tetőt” úgy készítsük, hogy a kiszaggatott tészta közepét a habzsákunkon használt csővel vagy egy gyűszűvel szúrjuk ki és úgy süssük készre. Ha kihűlt, töltsük meg őket, a linzert én barack, az islert valamilyen piros, eper, ribizlilekvárral szoktam . A linzert porcukorral hintjük meg, az islert mártsuk olvasztott csokoládéba (étcsoki gőz fölött felolvasztva és egy kis olaj). A tetejét ízlés szerint díszíthetjük, most karácsonyi ihletésűre készült 🙂

Ebből a mennyiségből 4 tepsi lesz, kb. 1.5 kg kész sütemény.

Bejgli

bejgliÉvekig kerestem az igazit, mire erre a receptre rátaláltam, ahol a töltelék és a tészta aránya megegyezik és a külleme csodaszép márványos lesz. Próbáld ki és Te sem fogsz benne csalódni. Andi cukrász édesapjának receptjében, a tésztából 6 db 27 dkg tészta jön ki és a töltelék is ugyanannyi. Tehát egy 27 dkg-os tésztát 27 dkg töltelékkel kell megtölteni (a bejgli rudak mérete, így a cukrászdában kaphatóakkal megegyező lesz.) Én a sütő nagy tepsijében készítem és az elkészített tésztát 4 részre osztom és hozzá a tölteléket is.

A tészta hozzávalói ( 6 vagy 4db bejglihez )

90 dkg liszt

25 dkg margarint

12,5 dkg zsír

10 dkg porcukor

2,5 dkg élesztő

1 dkg só

2 db tojássárgája

1dl hideg cukormentes főzőtejszín

2dl hideg víz vagy amennyit a felvesz a tészta gyúrás közben

A tészta annyira legyen puha, hogy ha a gyúródeszkán a tenyereddel szétnyomod akkor feltekerhető legyen. A víz mennyiségét minden esetben a liszt minősége határozza meg! Az élesztőt a lisztbe bele kell morzsolni, nem kell keleszteni. A tésztának keménynek kell lennie, összeállítása és a kimérése után kb. 20 percre tegyük hűtőbe.

A hat rúdnál, kb. 20 * 25 cm-es, négy rúdnál kb. 20 * 25 cm-es téglalap alakúra kell nyújtani a tésztát.

Mák vagy dió töltelék ( 6 vagy 4db bejglihez )

85 dkg mák vagy dió

50 dkg kristálycukor

15dkg zsemle- vagy keksz

mazsola

őrölt fahéj

reszelt citromhéj

késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg

0.5 liter víz, dióhoz elég a 0,4 liter

A vizet a cukorral jól fel kell forralni. És utána ráönteni a többi összekevert hozzávalókkal. Jól ki kell hűteni. Célszerű pár órával korábban elkészíteni. Tehát a megadott mennyiség 6 vagy 4 db azonos ízű bejglihez van megadva! Ha 3-3 vagy 2-2 db-ot szeretnénk készíteni ízenként, akkor természetesen felezni kell a megadott mennyiségeket.

A tölteléket vizes kézzel nyomkodva lehet legkönnyebben a tésztán eldolgozni, majd a két szélén picit behajtani és feltekerni. Sütőpapíros tepsire helyezzük, az én 4 rudam mikor megsül, betölti 🙂

Gesztenyés töltelékkel: 1 bejglihez egy 25 dkg -os gesztenyemasszát kell számolni, amit lazítani kell egy kis rummal vagy rumaromával. Annyira, hogy ne legyen túlzottan lágy! Ízesíteni vaníliás cukorral és aki szereti esetleg reszelt narancshéjjal is lehet.

Tipp: célszerű előző nap elkészíteni, betölteni a bejgliket és csak másnap reggel sütni!

Fontos: a tészta nyújtásánál sem a deszkát, sem a tésztát nem kell lisztezni, mert akkor nem lesz fényes a felülete a bejglinek!. Délután mikor elkészül a bejgli akkor le kell kenni tojássárgájával, hagyni kell száradni, este le kell kenni tojásfehérjével. Éjszaka hűvös helyen de nem hűtőben kell tárolni. Ha meleg helyen van tárolva akkor túlkel. Csak reggel szabad sütni! Akkor már nem kell újra megkenni semmivel, hanem megszurkálni középen a legaljáig a tésztának. Ez azért fontos, hogy a gőz ki tudjon belőle jönni. Légkeverős sütőben, középen, 180 fokon, 25-30-ig kell sütni.

A siker nem marad el 🙂

Pozsonyi kifli (mákos – diós)

pozsonyi_kifli

Nagyon-nagy kedvenc, ahol a „forma és funkció” igencsak rendben van 🙂

A tészta hozzávalói – 24 db pozsonyi kiflihez, 12 db mákos, 12 db diós

A töltelék elkészítésével kezdjük:

 

Diós töltelék

20 dkg darált dió

12 dkg kristálycukor

4 dkg zsemlemorzsa

mazsola ízlés szerint

őrölt fahéj

1db citrom reszelt héja

késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg

  1. 0,8 dl víz

Mákos töltelék

20 dkg darált mák

12 dkg kristálycukor

4 dkg zsemlemorzsa

mazsola ízlés szerint

őrölt fahéj

1db citrom reszelt héja

késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg

  1. 1 dl víz

A vizet a cukorral jól fel kell forralni, majd ráönteni a többi összekevert hozzávalókkal. Jól ki kell hűteni. Célszerű pár órával korábban elkészíteni.

A lekenéshez: 1 vagy 2 db tojás kell, ez függ a tojás nagyságától.

Hozzávalók a tésztához:

45 dkg liszt

12,5 dkg margarint

6 dkg zsír

5 dkg porcukor

2,5 dkg élesztő

1 dkg só

1 db tojássárgája

1,5 dl hideg tej

A tészta elkészítése: A hozzávalókból egy rugalmas, kemény tésztát gyúrjunk úgy, hogy az élesztőt nem kell keleszteni, hanem csak belemorzsolni. A tejet kis adagokban, fokozatosan adjuk hozzá! A tej mennyisége függ a liszt minőségétől, tehát változhat! Fél órát pihentessük a hűtőben. Ezután osszuk el 24 db, kb. 3.6 dkg-os darabra. A darabokból formázzunk golyókat, majd a kezünkkel lapítsuk el. Ezután könnyen ki tudjuk nyújtani ovális alakúra. A kinyújtott tésztának kb. 2 mm vastagságúnak kell lennie.

Mindkét töltelékünket osszuk el 12 felé és helyezzük őket a kinyújtott tésztákra, majd tekerjük fel a diósat kapocs, a mákosat patkó alakúra a képen látható módon.

Helyezzük őket sütőpapíros tepsire, kenjük le őket tojássárgájával ( egyformán mindenhol, különben nem lesz szép ). Tegyük őket hűvös, szellős helyre, és hagyjuk megszáradni.

Hűtőszekrénybe ne tegyük, mert ott nem fog száradni a tojás a tetején, és nem lesz majd szép márványos a kiflink!

Kb. másfél óra múlva, ha a tojássárgája kezd cserepesedni a kiflin, kenjük le őket tojásfehérjével. Szintén kb. másfél órát kell száradnia, cserepesednie.

Előmelegített sütőben, 180 – 190 fokon, kb. 10 perc alatt arany barnára sütjük.

Diós – vaníliás kifli

Hozzávalók – mérettől függően 50 – 60 db kiflihez:

30 dkg liszt

22 dkg puha vaj vagy margarint

10 dkg porcukor

10 dkg darált dió

1 db egész tojás

Vaníliás porcukor a forgatáshoz.

Elkészítés: a lisztet a porcukorral, és a darált dióval elkeverjük. Hozzá adjuk a puha vajat, és morzsoljuk össze a masszát. Végül tegyük hozzá a tojást és gyúrjunk belőle egy puha tésztát. Pihentessük 1 órát a hűtőszekrényben, majd sodorjunk belőle kb. 3 cm-es átmérőjű hengert. Vágjunk belőle 1 cm-es szeleteket, és formázzuk kiflikké. Helyezzük a kifliket sütőpapíros tepsire, előmelegített sütőben, közepes hőfokon 7 – 8 perc alatt süssük készre, ami persze függ a sütők teljesítményétől. Szinte azt sem kell a sütésnél megvárni, hogy szint kapjon az alja, mert akkor már egy kicsit szárazabb lesz. Nem forrón ( mert törhet ), de még melegen forgassuk vaníliás porcukorba. Ha a sütését nem rontjuk el akkor egy nagyon finom, puha, omlós diós kiflit kapunk.

Csacsifül

Már lehet elcsépelt, de ez is nagyon finom sütemény, könnyen elkészíthető, sokáig eláll, bár erre nálunk soha nincs lehetősége 🙂

Hozzávalók:

20-25 dkg zsír

2 evőkanál porcukor

50 dkg liszt

2 dkg élesztő

1,5-2 dl tejföl

csipet só

Töltelékhez: ízlés szerint dió, mák (a pozsonyi kifli tölteléke kiváló hozzá), lekvár, gesztenye
A lágy zsírt habosra keverjük a cukorral. A lisztbe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a tejfölt, sót, majd a habosra kevert zsírt és tésztát gyúrunk. Lefóliázzuk és éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap dolgozunk vele.
Kinyújtjuk, korongokat szaggatunk, megtöltjük dióval, mákkal, lekvárral, majd ráhajtjuk a tésztát és szélét alaposan lenyomkodjuk.
200 fokos sütőben megsütjük, melegen porcukorba forgatjuk.

Mézeskalács

A tökéletes mézeskalács receptet TraRita oldalán találtam. A lányok nagy örömére minden évben többször is elkészítjük, persze az elengedhetetlen mázzal. Gyors, rögtön süthető, isteni finom és puha 🙂

mezeskalacsHozzávalók:

75 dkg liszt

2 kávéskanál szódabikarbóna

4 tojássárgája

15 dkg porcukor

25 dkg langyos (meleg) méz

5 dkg zsír

1 csomag mézes fűszerkeverék

4 evőkanál tejföl

Összegyúrjuk a tészta hozzávalóit. nyújtjuk, szaggatjuk 200 fokon megsütjük. Vigyázz! Gyorsan sül, nem kell sötétre sütni!

Máz:

1 tojásfehérjéhez 15-20 dkg porcukor szükséges, de ez függ a tojás nagyságától is, ehhez a mennyiséghez kb.2 fehérjére lesz szükség. A fehérjét ki kell keverni a porcukorral. NEM HABBÁ!!!! Fakanállal, vagy kézi habverővel kikeverjük. Papír vagy nylon tölcsérbe tesszük és díszítjük a kalácsokat. Díszítés előtt a mézeskalácsokat “megtisztítjuk” . A lisztet egy ecset segítségével lesöpörjük a tésztáról.

Néró – édes teasütemény
Hozzávalók:

nero6 tojás

25 dkg puha margarin

37 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

1 citrom reszelt héja

70 dkg liszt

lekvár

étcsoki

Gépi habverővel a margarint a porcukorral kikeverjük, majd állandó keverés mellett egyesével hozzáadjuk a tojásokat. Adjuk hozzá a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat, majd az előzőleg átszitált lisztet. A tésztából sima vagy csillagcső feltétes nyomózsákból papírral fedett tepsire félgömböket, rudacskákat ,kifli formákat stb. alakítunk majd 170 – 190 fokos sütőben sütjük. Ha csokis nérót készítünk akkor 1- 2 kanál liszttel kevesebbet tegyünk a tésztába, és holland kakaóporral ízesítsük. A margarinnak sem túl lágynak, sem keménynek nem szabad lennie. Másnapra a tölteléktől kellően átpuhul. A nérót különböző ízű lekvárokkal, nugát krémmel ,párizsi krémmel tölthetjük. A megtöltött nérókat csokoládéval vonalazhatjuk vagy félig olvasztott csokoládéba márthatjuk.

A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.

Kategória: Gyerekekkel, Karácsony, recept, Ünnep | Címke: , , , , | Karácsonyi klasszikus sütik bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Adventi koszorú készítés

Adventi koszorúAz előzőekben már láthattál tőlem pár ötletet ünnepi dekorációra – Adventi készülődés – most szeretném neked megmutatni, hogyan tudsz gyertyát gyújtani vasárnap, a saját kezűleg készített adventi koszorúdon.

Amire szükséged lesz:

  • moha vagy szalmakoszorú – én egy 25cm-esre dolgoztam

  • 4db gyertya és gyertya tüske

  • fenyő – nobilist használtam – előnye, hogy nem hullik, hátránya, hogy kevésbé érezni a fenyő illatot

  • tekercselt drót – a fenyő, koszorúra rögzítéséhez, érdemes zöld színűt használni

  • ragasztópisztoly

  • csípőfogó

  • gyertya – a felmelegítéshez
  • a díszítéshez: üveggömbök, termések, szalagok,…

Adventi koszorú készités

Miután előkészültünk az alapanyagokkal, a fenyőből 10-15cm-es ágakat vágunk és 2-3 db-ot csokorba fogva, a dróttal a koszorúra rögzítjük. Ezt addig folytatjuk, míg teljesen be nem borítjuk a koszorút (az aljára nem szükséges tenni).

Adventi koszorú készités

A gyertyatüske gyertyába beszúrandó hegyes felét (1.) és a talprészt (2.) felmelegítjük, majd fogó segítségével a gyertya talpába szúrjuk (3.), hogy arra felfeküdjön (4.). Erre miért van szükség? Mert a tüske felforrósítása nélkül is belemegy a gyertya aljába, de az könnyen megrepedhet és nem biztos, hogy stabil lesz.

Adventi koszorú készités

Miután  a gyertyák is a koszorúra kerültek, elkezdhetjük díszíteni. Készíthetünk magunk is figurákat gipszből, trüffeles szilikon formában,  hóember, csillag, fenyő…, amit száradás után, akár lekenhetünk akril festékkel  (1.)  – ezek a fenyőfán is jól mutatnak, ha oda lesz, tegyünk akasztót a még folyékony gipszbe. Sokféleképpen öltöztethetjük fel adventi díszünket, én egy piros – arany – fehér színkombinációt mutatok. A selyemszalaggal átkötött fahéj nemcsak jól mutat (2.), de illata azonnal betölti a helységet, ragasztópisztollyal tudjuk rögzíteni (3.), ahogy mindent koszorúnkon (4.). 

Jó készülődést az ünnepre!

Legközelebb Grincsfát (Manófát) készítek. Tartsatok velem!

A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.

Kategória: Advent, Dekor, Lépésről-lépésre, Ünnep | Címke: , , , | Adventi koszorú készítés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Adventi készülődés

MaraVilága MerryChristmasBár még csak novembert írunk, de egy hónap múlva a “télapó is már eljő” dalocskán is túl leszünk… Mostantól Karácsonyig, számunkra az év legszebb időszaka következik, minden díszbe öltözik, mézeskalács és fenyő illat lengi be a házat, együtt a család és a csengettyű szóra lánykáink sugárzó arccal vetik magukat az ajándékok közé… és bár még a Szent este kicsit várat magára, az addig tartó készülődés már most kezdetét veszi… 

Lehet most azt gondolod még hova rohanunk előre, de megsúgom már csak két és fél hét (november 27.) és meggyújthatjuk az első adventi gyertyát.

és ismét egy nagy szenvedélyem 🙂 Számomra szinte megszűnik a külvilág mikor nekilátok az adventi koszorúk, kopogtatók és asztaldíszek készítésének. Lánykáim is óriási örömmel segédkeznek, sőt a nagyiknak már maguk készítik 🙂 Vajon kire ütöttek? 🙂 Gyere, hátha kedvet vagy ötletet kapsz a munkáimból 🙂

Adventi 1

Adventi 1

A piros a hagyományosan karácsonyi és egyben örök kedvenc szín, az “Advent 1” koszorúnál a szalmakoszorú alap, kötött talpat kapott, ami most igen kedvelt,  natúr termésekkel egészítettem ki, valamint piros, arany és fehér gömbökkel.

Adventi és kopogtató 4

Adventi és kopogtató 4

Kopogtató és Adventi koszorú még a piros – arany-natúr színkombinációra.

Adventi és kopogtató 3

Adventi és kopogtató 3

Szintén örök kedvenc az arany-bronz kombináció. Az adventi asztaldísz fél fahasábra készült, míg a kopogtatót szalmakoszorú alapra készítettem. A díszeket, terméseket,… ragasztópisztollyal rögzítettem (nagyon jó vele dolgozni, a gyerekek is tudják már használni, de csak fekügyelettel, mert a forró ragasztó komoly sérüléseket tud okozni).

Adventi 5 és 6

Adventi 5 és 6

Egyenes adventi asztaldíszek. Fent moha alapra, nobilis fenyővel (nem annyira intenzív a fenyő illata, de nem hullik, tehát tartós), az alsó asztaldíszen a gyertyák, a hagyomános lila és rózsaszín kombinációban. Üvegtál alapra készült, itt is lehet ragasztópisztollyal rögzíteni mindent, a gyertyákat és a fenyőt is.

Kopogtató 1

Kopogtató 1

Az ezüst-jégkék színkombináció nekem az egyik kedvencem, de bátran kísérletezhetünk más színekkel is.

Adventi 2

Adventi 2

A fehér háncskoszorú alapra a gyertákat, gyertyatüskébe szúrtam, fehér csipke és szatén szalag került rájuk, gyöngyök és csillagok, kézzel festett díszek.

Adventi 7

Adventi 7

Erre az asztaldíszre került kisvonat, csillag, angyalka…, szintén hasáb az alap és kötött talp.

Kopogtató 2

Kopogtató 2

A színek és formák végtelen tárháza áll rendelkezésünkre, csak tőlünk függ mit kezdünk vele 🙂 Örömmel és szenvedéllyel teli alkotást kívánok Neked.

Hamarosan megosztom Veled lépésről-lépésre, én hogyan készítem ezeket a díszeket.

A bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.

Kategória: Advent, Dekor, Ünnep | Címke: , , , , | Adventi készülődés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Halloweeni arc és ruhafestés

A csajok már alig várták az őszi szünet záró akkordját a workshop partit, ami most Helloween jegyében zajlott. Kiváló tánc oktatójuk, Zsófi invitálta őket ismét egyesületük rendezvényére. „MINDEN GYERKŐCNEK HALLOWEENI ARCFESTÉSBEN KELL ÉRKEZNI.” – állt a programban. A lányok persze arc és körömfestés is szerettek volna, a hozzá illő ruha, már csak a ráadás volt 🙂Halloweeni arcfestés

 Miután kicsi lányommal megbeszéltük, hogy egy helyes kis denevér csajszi lesz (a kis boszi már adott volt 🙂 nekiláttunk a munkának.

többet erről›››

  1. Emi hosszú haját cikcakban elválasztva, két lófarokba fogtam. Pofiját a festés előtt vízzel átmostam.
  2. Szemei körül nedves szivacskoronggal vittem fel kevés gyöngyház lila arcfestéket (nekünk a Snazaroo márka vált be).
  3. Majd vékony nedves ecsettel vittem fel a fekete festékből a kontúr vonalat a szemei köré, az orrától a szemöldök ívén, utána a pofija felé. Minden lépést érdemes az arc bal, majd jobb felén elvégezni.
  4. Végül a gyöngyház lila festéket megerősítettem a kontúron belül és a száját is átkentem nedves ecsettel, pici ezüst csík is került a vonalak mellé, zárásként ecsettel fekete pöttyök.

A ruhája: fekete leggings (cica naci) és top, rajta fekete bolero (két utóbbi lehet fekete hosszú ujjú is), ez adott volt. Lila tüllből, gumis derékkal varrtam szoknyát (elhagyható).A denevér szárnyak és fülek is tervben voltak, de azt nem mi készítettük, mert nagyon kedvezően vettük. Hajpántra, csillogó dekorgumiból raktunk volna fület, a szárnyakra az alábbi fotókon látsz ötletet, amit korában készítettem. Volt függönyből(voile) készült, négyzet forma, középpontját a fejnek kivágtam, csuklóhoz (1) és nyakára(2) pántot anyagból, de lehet csak gumit rávarrni is. Majd sablont készítettem, karton papírból kivágtam denevért (pókot)és az anyagra téve megfújtam dekorfestékkel. Végül az alját vágtam ívesre (3).

Denevér jelmez

Haninak kis “pókhálós” smiket készítettem a szemére, neki inkább a ruháját emelném ki:  csillogós fekete harisnyát vett, farmersorttal és a felsőrészét mi készítettük, amit átszabtunk és megfestettünk csajosra, külön erre az alkalomra. Csajos felső

Nekiláttunk a munkának:

  1. Egy sötétszürke hosszú ujjút vettünk alapul, amit megpróbálva átterveztünk együtt.
  2. Levágtuk az ujját és könyök alatt kis háromszöget hagytunk, majd vállrészen is kivágtuk és az alját ferdére szabtuk. Interlock fehér varrattal eldolgoztam (cikkcakk öltéssel is lehet).
  3. Textilfestékkel (Pentart tégelyes), széles ecsettel rárajzoltam a “WORKSHOP” feliratot amit Hani kért (a két anyag közé alátétet tettem, ha véletlenül átütne a festék ne fogja meg a hátát, de ez nem történt meg :-).
  4. Végül lánykám ezüst textilfestékkel(Marabu tubusos) adott egy kis fényt a szövegnek és még pár csillagot is rajzolt sablon segítségével.
  5. Miután megszáradt, vasalással rögzítettem.

Workshop HalloweenA bejegyzésben saját képeim szerepelnek. Ha tetszett a bejegyzés, örülök, ha megosztod másokkal is. Hálás vagyok, hogy benéztél hozzám, gyere el máskor is a világomba és alkoss velem együtt. Mire számíthatsz? Kipróbált receptekkel, gyerekekkel is megvalósítható ötletekkel, hasznos tippekkel várlak.

Legyen szép napod 🙂

kevesebbet erről›››

Kategória: Gyerekekkel, Lépésről-lépésre | Címke: , , , , | Halloweeni arc és ruhafestés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva